Vigyázzunk a gyerekekre az online térben is, de hogyan?

Már a legkisebbekben is megvan az igény az online világ felfedezésére, ami izgalmas ugyan, de egyben veszélyes is lehet. Mit tehet a szülő, ha szeretné biztonságban tudni csemetéjét a neten is? Szerencsére ma már számos olyan korlátozó megoldás létezik, amelyek nem veszik el az internetezés élményét, viszont segíthetnek ennek biztonságosabbá tételében.

Ma már abszolút nem ritka, hogy a 9-10 évesek saját mobilt vagy tabletet kérnek születésnapra, ahogy az sem, hogy az óvodások néha már a szülők nélkül is szeretnének egy kicsit netezni. És persze, ez Anyának és Apának is kapóra jöhet, hiszen addig befejezik a dolgukat, vagy épp szusszannak egyet.

De ez a néhány perc ritkán felhőtlen, hiszen a mai veszélyes világban nem akarjuk őrizetlenül hagyni a kicsiket az online térben sem, ezért hát aggódva keressük a legjobb megoldást. A tiltás nem vezet eredményre, de nyilván az sem kivitelezhető, hogy folyton ott üljünk mellettük (a kiskamaszok ezt már nem is vennék jó néven).

Járható út lehet a korlátozás, hogy a gyerekek a koruknak megfelelő tartalmakat érjenek el a neten, illetve olyan információkhoz jussanak, amik biztosan nekik valók, nem pedig a felnőtteknek.

Milyen megoldások vannak erre?

Ha korlátozni akarjuk, milyen tartalmakat érhet el csemeténk a neten, akkor ma már számos lehetőség közül választhatunk.

Kezdjük azzal, hogy az internetszolgáltatók kötelesek letölthető gyerekvédelmi szoftvert biztosítani, erről érdemes érdeklődni a szolgáltatónál. De ha inkább mi magunk keresnénk egyet, ahhoz itt található egy kis iránymutatás. Csak azt kell átgondolnunk, milyen korú gyereknél és pontosan mire keresünk szűrőszoftvert – elég-e a szülői felügyelet, vagy más funkciók is legyenek benne, ingyenes legyen-e vagy fizetős (szerencsére ezek közül elég sok ingyenes), majd kezdődhet a válogatás.

Van már olyan alkalmazás – ilyen például az AppLock is –, ami a mobilra letöltve lezárja a szülő szerint nem feltétlen gyereknek való applikációkat. Persze, ezeket az appokat törölni is lehet, de mivel a mai fiúk-lányok már jobban bánnak a kütyükkel, mint a szüleik generációja, a törlés nem feltétlen megoldás, hiszen pár perc múlva úgyis újra letöltenék.

Időkorlátot is érdemes csinálni

Ha nem a minőséget, hanem a mennyiséget kontrollálhatnánk, megadhatunk egy időkorlátot is: ezzel szabályozhatjuk, mennyi időt tölthet a gyerek online. Erre számos lehetőség van. Be lehet állítani azt is, hogy egy adott napon hány órát szörfölhet a gyerek a neten, de akár azt is, hogy a nap vagy a hét melyik részén használhatja az internetet. Arra is van már mód, hogy egyes alkalmazásokat, vagy akár az egész telefont lezárjuk egy adott időtartamra – mondjuk a leckeírás idejére, vagy a kistesó esti altatására –, ebben segít például az Offtime nevű app. Amikor letelik az idő, a tiltás felold, és a kisiskolás ismét használhatja a mobilját vagy a kedvenc appját.