Jobb félni, mint egyből kattintani

Kevés olyan cikk kering a neten mostanában, ami ne a vírusról szólna – erre tessék, most mi is írunk egyet, méghozzá azokról az internetes vírusokról, melyek terjesztésének elsődleges módszere az elektronikus levelezés. De honnan tudhatjuk, hogy vírusos e-mailt kaptunk és mire kell figyelnünk, hogy elkerüljük az adathalász támadásokat?

A technológia fejlődésével egyre inkább függünk az internettől, egyre több dolgot intézünk online, egyre több eszközünk van csatlakoztatva a nethez és egyre több felületen vagyunk láthatók. Ezzel együtt egyre nagyobb méreteket ölt az internetes bűnözés, egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az adatainkat és sajnos így a pénzünket is. Elég egy gyanútlan kattintás és már meg is nyitottunk egy fertőzött levelet, akár úgy is, hogy megfelelő vírusvédelemmel és tűzfallal van ellátva a számítógépünk.

Az internetes bűnözők nem minden esetben nagy tudású IT-sek, gyakran csak egyszerű csalók, akik pszichológiai módszerekkel szerzik áldozataikat. Elég egyetlen naiv, kevésbé gyanakvó alkalmazott ahhoz, hogy például egy álláshirdetésre való kattintással bejusson valaki kívülről egy cég hálózatába vagy hogy hasonlóképp valaki jóhiszeműen banki adatokat adjon meg egy válasz e-mailben.

Na de lássuk, mitől is lehet gyanús egy e-mail:

  • ismeretlen feladótól érkezik
  • ismertnek tűnő feladatól érkezik, de nem hivatalos e-mail címről
  • ismert címről érkezik, de ismeretlen stílusban íródott
  • hiányzik belőle a megszólítás
  • furcsa karaktereket, ékezeteket használ, sok helyesírási hibát tartalmaz
  • mindenképpen, már-már “erőszakosan” kattintásra akar késztetni
  • személyes információkat, adatokat kér be válasz e-mailben vagy egy űrlapon
  • nyereményjátéknak van “álcázva” (gyanús hívószavakat tartalmaz)
  • erotikus képeket tartalmaz
  • közüzemi vagy internetes vásárlás utáni számlának tűnik
  • hibaüzenetet ír és kattintásra megoldást kínál

Ezek a legfontosabb jelek, melyekre érdemes figyelnünk, ha szokatlannak tűnő levél érkezik e-mail postafiókunkba. Lehetnek azonban olyan megkeresések is, amelyek nagyon hasonlítanak egy hivatalos cég adatkérésére, adott esetben hasonló formában is érkeznek; azonos betűtípus, színhasználat, grafikai elemek – minden esetben gondosan ellenőrizzük le a feladót és inkább gyanakodjunk hiába, minthogy egy kattintással vírust szabadítsunk a gépünkre. Soha ne adjuk meg e-mailben (de még telefonon se) felhasználónevünket, jelszavunkat, PIN kódunkat, de olyan adatokat se, mint amilyen a TAJ-szám, a bankszámlaszám, a bankkártyaszám, annak lejárati ideje vagy személyes adataink (születési hely, idő, anyja neve stb.).

Ha a fentiek alapján gyanús e-mailt kaptunk, nagyon fontos, hogy ne kattintsunk a benne szereplő hivatkozásokra, ne adjuk meg személyes adatainkat addig, ameddig meg nem győződünk róla, hogy az valódi. Ne nyissunk meg semmilyen mellékletet, ne töltsük le a csatolt fájlokat, ne válaszoljunk rá és ha beigazolódik a gyanúnk, azonnal töröljük a levelet (ne feledkezzünk meg a törölt üzenetek közül is törölni).

Természetesen nem lehet mindenre felkészülni, minden támadást kivédeni, de ha alap dolgokra odafigyelünk, elkerülhető, hogy internetes csalók áldozataivá váljunk. Vállalkozóként és magánszemélyként is számos lépést tehetünk, hogy az egyéni odafigyelésen túl is teljes biztonságban tudhassunk adatainkat – erről bővebben itt olvashatsz. Vállalkozásod teljes biztonságáért pedig kérj személyre szabott ajánlatot weboldalunkon!

Érdekli szolgáltatásunk? Tudjon meg többet ajánlatunkról már ma!