A betárcsázós internet után az internet fejlődésében újabb ugrást jelentett a szélessáv, majd az üvegszálas kábelek és a 4G internet. Lássuk, hogyan alakult az internet története 2000-től a 2020-es évek beköszöntéig.
Egészen elképesztő adat, de tény: ma már ötmilliárd ember használja rendszeresen az internetet. A szórakozás, a kommunikáció és közösségi élet, a játék és az adminisztráció is rengetegszer itt történik, és sokunk megélhetése is a nettől függ. Fussuk most át együtt, hogyan vált az internet az egész emberiség egyik legfontosabb eszközévé.
Kétezres évek: megjelent a szélessávú internet
A szélessávú internet a 2000-es évek elején jelent meg, óriási változást hozva, mivel lehetővé tette, hogy a jelet egy vonalon meg lehessen osztani a telefon és az internet között. Ez azt jelentette, hogy a felhasználók egyszerre tudtak telefonálni és a neten lógni. Ezt nevezték el „mindig bekapcsolt” internetszolgáltatásnak. Ezen kívül nőtt a sebesség, ami megkönnyítette az internetes böngészést, valamint a fájlok letöltését és küldését.
Mint a legtöbb új technológia, a szélessávú internet is rendkívül drága volt, és nem volt mindenhol elérhető, amikor először megjelent. Így a kezdeti használat alacsony volt, 2001-ben az Egyesült Királyságban mindössze 9%-os.
A szélessávú hálózatok megjelenése azt jelentette, hogy az emberek sokkal kényelmesebb sebességgel tudtak képeket, dalokat, videókat, tévéműsorokat és filmeket letölteni és megosztani. Ez az online médiában is egy teljesen új világ kapuit nyitotta meg.
A 2000-es évek első néhány évében a „pont-com buborék”(Dot-com bubble) kipukkadt, és az online vállalkozások növekedése megtorpant. De a web nem ment sehová. Ehelyett az internet szórakoztató és közösségi oldalának fellendülése érkezett el, és nemsokára megszülettek a világ legnagyobb webhelyei. Ezek közé tartoznak többek között a Wikipedia 2001-ben, a LinkedIn 2002-ben, a Facebook 2004-ben, valamint a YouTube és a Reddit 2005-ben.
2008-ban már elképesztő népszerűségnek örvendtek a YouTube-videók, a közösségi oldalakon pedig másodpercenként több ezer képet és videót osztottak meg. Ez volt a tökéletes alkalom a szélessávú optikai szálak színre lépésére. Ahelyett, hogy teljes mértékben a réz telefonvonalakra támaszkodtak volna, az üvegszálas kábelek sokkal gyorsabb internetsebességet tettek lehetővé a felhasználók számára, mivel az adatátvitelhez fényimpulzusokat használtak. Az üvegszálas kábelek azonban csak „az út végén lévő zöld szekrényig” terjedtek, és még mindig szükség volt telefonvonalakra az egyes házakhoz való csatlakozáshoz. Így, bár az emberek nagy sebességnövekedést tapasztaltak, ez nem volt olyan gyorsaságú, mint amilyet ma a teljes üvegszálas szélessávú internet kínál. Az üvegszálas kábel a szekrényig 24-70 Mbps közötti, úgynevezett szupergyors internetsebességet biztosított.
A 2000-es éveknek köszönhetünk még egy fontos vívmányt: ekkor született meg a 3G és az okostelefon, amelyek lehetővé tették, hogy bárhonnan csatlakozhassunk az internethez, ahol van jó mobilinternet-kapcsolat. Ezáltal megszűnt a kényszer, hogy egy íróasztalnál üljünk vagy egy laptopot cipeljünk magunkkal, ha online akartunk lenni, és tökéletes környezetet biztosított a közösségi médiaalkalmazások berobbanásához.
A 2000-es évek végére az internet a legtöbb ember életének alapelemévé vált. Szinte minden otthonban volt számítógép, az okostelefonok népszerűsége pedig rohamosan nőtt.
2010-es évek: Streaming, közösségi média, még nagyobb sebesség
A 2010-es években az internet még inkább nélkülözhetetlenné vált a mindennapi életben. Nemcsak a Netflix lépett színre (többek közt), hanem az is lehetővé vált, hogy bárki létrehozza és feltöltse saját, kiváló minőségű tartalmát, és hűséges digitális közönséget építsen. A számítástechnikai teljesítmény növekedésével párosulva lehetővé tette, hogy bárhol dolgozhassunk, ahol csak akarunk, így számos munkakörben opcionálissá vált az iroda.
A közösségi média a munkahelyen és az iskolán kívül a leglátogatottabb célponttá vált. 3,5 milliárd ember kezdte megosztani mindennapi életét barátaival, családtagjaival és követőivel, és kezdett ezekre a platformokra támaszkodni a hírek, a rövid formátumú szórakoztatás és az aktuális hírek tekintetében.
A 2010-es években otthon is minden megváltozott: az otthoni szélessávú internet sebességében óriási fejlődés következett be, köszönhetően az üvegszálas kapcsolatok folyamatos kiépítésének és a 4G mobilinternet bevezetésének. Ez nemcsak több online töltött idővel lett egyenlő, hanem azzal is, hogy számos feladathoz nem kellett már a személyes jelenlét.
Ebben az évtizedben érte el először az internet az 1 Gbps internetsebességet, ami hihetetlenül gyors. Százszor gyorsabb, mint amit a rézalapú szélessávú internet képes biztosítani. Hogy érzékeltessük, milyen gyors ez a sebesség: egy 2 GB-os full HD film letöltése 28 percig tartana egy 10 Mbps-os kapcsolaton, míg 1 Gbps-on mindössze 17 másodpercig.
Az évtized végére, illetve a 2020-as évek kezdetére pedig olyanná vált a fejlett országokban élő emberek számára, mint bármely más közüzemi szolgáltatás: a háttérben működő dologgá vált, amely lehetővé teszi számunkra a munkát, a játékot és a társasági életet. Legfeljebb akkor kell vele külön foglalkoznunk, amikor technikai problémát tapasztalunk, vagy mondjuk új szolgáltatóra akarunk váltani. Ki hitte volna még a nyolcvanas, kilencvenes években, hogy ennyi mindenben fogunk az internetre támaszkodni. Ami pedig az internet jövőjét illeti (ide linkelhetjük majd Az internet jövője cikket), úgy tűnik, hogy ez a tendencia csak még erősebbé válik.
Legutóbbi hozzászólások